Pammer Stella vagyok, mérnök- tanári végzettséggel középiskolában tanítottam tizenkét évig. 1992-től az Axel-Springer számos lapját vittem piacra, majd a Lakáskultúra marketingvezetője voltam. Azt követően főszerkesztőként jegyeztem a Családi Ház magazint. A médiában eltöltött közel 20 év tapasztalata, felhalmozódott gyakorlati és elméleti tudása érdeklődésre számított az oktatás területén, így a tollat a katedrára cseréltem.
 

Gyakorló tanárként és coachként naponta tapasztalom az emberek önismereti hiányából származó bizonytalanságokat. A segítség nélkül maradt, kezeletlen konfliktusok megoldhatatlannak tűnő útvesztői az élet számos területén kudarcok forrása lehet a családban, amelyek vesztesei gyakran a gyermekek.
A szociális, életviteli, környezeti hatások, az egészségmagatartás szokásrendszerének megalapozása, fejlesztése, a káros szenvedélyek veszélyeinek felismerése, az egyéni felelősségvállalás tanulható és követendő felnőtt, szülő és gyermek számára egyaránt.
A média ereje óriási, a felelősség a mienk, milyen értékrend, divatirányzat mellett tesszük le a voksunk.

 

Szeretnék olyan információkat átadni, amelyek a gyakorlati tapasztalatokat felhasználva tükröt állít,
véleményt formál, segíti az eligazodást a gyerek, a fiatal, a nevelő és a család számára egyaránt.​​

Elérhetőségeim:

E-mail: stellapammer@gmail.com

Telefon: +36-20-39-03-335

Csapatunk közös munkájának lényege, hogy az állat és ember egymás energiáját támogatva, együtt oldják meg a problémákat. A terápiás kutya tudása és egyben ösztönössége oldja a gyermekek gátlásait és képessé válhatnak másként nyitni a világra. Ezzel a működő rendszerek szabályait betartva, elindul a fejlődésük, a tapasztalásuk és világképük is változik. Megtanulják érzékelni a határaikat és tágítani azokat.

Olvass Füge kutyusnak!

Szeretné, ha gyermeke jó kedvvel olvasna?
Ha fanzáziája messze repítené?
Ha órákig képes lenne elmerülni egy könyv csodálatos világában?

Olvasni tanulni nem könnyű és sokszor elmegy a gyerekek kedve, folyamatosan kudarc és kritika éri őket.
Az angolszász országokban sikeresen futó program nyomán olvasókörbe hívjuk olvasni tanuló vagy nehezen olvasó gyermekét. Füge kutyus nem kritizál, így gyereke feszültség és szégyenérzet nélkül gyakorolhatja a hangos olvasást pedagógus segítsége mellett. A hangos olvasás készsége birtokában a gyerekek képesek lesznek pontosan és hangsúlyosan olvasni. A könnyebben értelmezett szöveget utána szívesebben mesélik el.

Referenciák

  • BMSZC Bláthy Ottó Titusz Informatikai Szakgimnáziuma - memória és koncentráció fejlesztő csoport

  • Pedagógus Idősek Otthona, Máriaremete – szabadidős foglalkozás

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now